A világ nagy vallási és spirituális hagyományaiban a kannabisz – és tágabban a maghozó, gyógyító növények – évezredek óta jelen vannak: eledelként, gyógyszerként, szentségként. Rövid szemelvények arról, hogyan viszonyulnak a hitrendszerek a növényhez. Célunk a tisztelet és a párbeszéd, nem egyetlen vallás kisajátítása.
A keresztény hagyomány a teremtett világ – így a növények – lényegi jóságából indul ki. A Biblia több helyen kifejezetten az ember rendelkezésére bocsátja a maghozó növényeket, eledelül és gyógyulásra. A magyar társadalomhoz ez a hagyomány áll a legközelebb, ezért itt a kötődés a legerősebb.
A szent kenet olajának egyik összetevője az „illatos nád" – héberül kaneh-boszem (קְנֵה-בֹשֶׂם). Több nyelvész és etnobotanikus, köztük Sula Benet, ezt a kifejezést a kannabisszal azonosítja. A kérdés máig tudományos vita tárgya, de jól mutatja, milyen mélyen összefonódhat a növény a szent hagyománnyal.
Az idézetek a Károli Gáspár-féle protestáns fordításból származnak. A „kaneh-boszem = kannabisz" azonosítás tudományos hipotézis (Sula Benet, 1936/1967), nem dogmatikai állítás.
A zsidó hagyományban a kannabisz megítélése kifejezetten megengedő. Több neves rabbi kósernek nyilvánította az orvosi kannabiszt, Izrael pedig évtizedek óta az orvosi kannabisz kutatásának világelső központja.
Forrás: Arie, Rosen & Namdar – „Cannabis and Frankincense at the Judahite Shrine of Arad" (Tel Aviv, 2020) · Raphael Mechoulam kutatásai, Héber Egyetem, Jeruzsálem.
A védikus hagyományban a kannabisz szent növény. A bhang (kannabiszból készült ital) Shiva istenhez kötődik – őt nevezik a növény urának is –, és a hívők a mai napig fogyasztják vallási ünnepeken, például a Maha Shivaratri és a Holi alkalmával. (Shiva a hindu hagyomány istene – a Shiva–kannabisz kötődés tehát a hinduizmushoz tartozik.)
A szádhuk (szent remeték) évszázadok óta használják a növényt a meditáció és a befelé fordulás segítésére, a földi kötöttségektől való elszakadás jelképeként.
A tantrikus és sákta (Shakti-tisztelő) hagyományban a kannabisz a Nagy Istennő – Déví, Durgá, Káli – szent növénye. Neve „vidzsaja" (विजया, „a győzedelmes"), és felajánlásként kínálják az Istennőnek, aki a mindenség éltető, teremtő Shakti-energiáját testesíti meg. Durgá-púdzsa és Káli-púdzsa idején a bhang rituális fogyasztása hagyomány.
A buddhista hagyomány egyik ismert legendája szerint Sziddhártha Gautama (a későbbi Buddha) aszketikus éveiben napi egyetlen kendermagon élt, mielőtt eljutott a „középút" felismeréséhez. A kender (hemp) a buddhizmus egyes tantrikus (vadzsrajána) ágaiban is megjelenik rituális kontextusban.
Ez elsősorban hagyomány- és legendaanyag, nem egységes tantétel; a különböző buddhista irányzatok gyakorlata eltérő.
A rasztafári hitben a ganja nem élvezeti cikk, hanem szentség: a „bölcsesség füve", amely segíti az elmélyülést, a közösségi „reasoning" (elmélkedő beszélgetés) rítusát és a Teremtővel (Jah) való kapcsolatot. Használatukat kifejezetten bibliai igékkel indokolják.
Számukra a növény büntetése egyben a vallásszabadság kérdése is – a szentségük tiltása a hitük gyakorlását korlátozza.
A kannabisz a legkorábbi ismert szent növények közé tartozik: temetési, jósló és tisztító rítusok része volt kultúrákon átívelően.
Hérodotosz (i. e. 5. sz.) leírja, hogy a szkíták izzó kövekre szórt kannabiszmag füstjét lélegezték be sátraikban – „örömükben felkiáltottak". Rituális és gyász-célú használat. (Historiae 4.74–75)
A kannabisz („ma") szerepel a legendás Shen-nung gyógynövénykönyvében; a korai taoista gyakorlatban füstölőként és látomás-segítőként is számon tartották.
Az óperzsa hagyományban a bhang / mang szent, tudatot tágító szerként jelenik meg – például Vistászpa látomásának történetében.
Asszír és babiloni ékírásos táblák a qunnabu / qunubu nevű illatos füstölőt említik szertartási összefüggésben – sokak szerint ez is a kannabisz.